És másnap elásta a fényképet egy kis kertben az épület mögött.
Egy öreg fa alatt.
Ceremónia nélkül.
Bejelentés nélkül.
Csak csend.
Teltek a napok, aztán hetek, majd hónapok.
És semmi sem történt.
A hangok eltűntek.
Az álmok eltűntek.
És az a nehéz érzés is eltűnt.
De egy évvel később egy új boríték érkezett a társasághoz.
Név nélkül.
Cím nélkül.
Helen kinyitotta a borítékot.
Benne egy fénykép volt.
Ugyanaz a hely.
Ugyanaz a kert.
De üres.
Lányok nélkül.
Árnyékok nélkül.
Csak rózsák és egy lugas.
És alul egy kis üzenet:
"Végre békére leltek."
Helen a történet kezdete óta először mosolygott.
És becsukta a borítékot.
Mert rájött egy dologra:
Néhány fénykép nem csak pillanatokat dokumentál.
Lelkeket őriznek.
És néha arra várnak, hogy valaki kiszabadítsa őket.
