Josephine úgy döntött, hogy nem enged a fenyegetésnek, és egy okos tervet eszelt ki, hogy bosszút álljon a cirkuszmesteren anélkül, hogy veszélybe sodorná magát. Összeszedte belső erejét és bátorságát, engedelmességet színlelt, miközben aprólékosan megtervezte minden lépését. Tudta, hogy a nyílt lázadás végzetes lenne, ezért ravaszságra és türelemre volt szüksége, hogy a mester megbánja fenyegetését.
A következő előadáson Josephine a hatalmas közönség előtt lépett színpadra. Félénknek és zavartnak érezte magát, de a gyerekek és a felnőttek tekintete feszült figyelemmel szegeződött rá. Amint az előadás elkezdődött, Josephine kihasználta a feszültség pillanatát, hogy finoman bemutassa egyedi színpadi képességeit. Finom akrobatikus mozdulatokat mutatott be, négy lábát tánceszközként használva, ami lelkes tapsot és éljenzést váltott ki a közönségből.
A mester sokkos állapotban volt; nem számított arra, hogy egy fiatal lány túljár az eszén a tervein. Minden taps és éljenzés arculcsapásnak tűnt, és mindenki előtt megalázták. Josephine már nem csak egy „cirkuszszörnyeteg” volt; Igazi sztárrá vált, akit a közönség csodált és ünnepelt.
